La primera entrada (avagy az első bejegyzés)

Kedves Idegen,

ez az első bejegyzés azért íródik, hogy választ kapj arra az egyszerű kérdésre - már ha egyszer erre tévednél véletlenül -, miért is jött létre ez a blog, és hogy egyáltalán mi is akar ez lenni. Mindenekelőtt saját magamnak alkottam nagyra törő tervek, ambíciók nélkül; nem áll szándékomban megváltani a világot vele. Egyszerűen csak szerettem volna, ha egy kis motivációt ad - elsősorban nekem - a spanyol nyelv elsajátításával kapcsolatban.

Jó néhány évvel ezelőtt szembesültem először azzal, hogy mennyire vonz a nyelvtanulás. A némettel kezdtem, amelynek szigorú nyelvtanát és logikáját az első öt évben rajongva szerettem, mindaddig, amíg a nála (számomra) mérföldekkel könnyebb angollal nem találkoztam, és amit azonnal a szívembe zártam. Hozzá kell tenni azt is, hogy ez idő alatt végig ott lappangott bennem a vágy, hogy megismerkedjek a spanyol nyelvvel is, ezért kikönyörögtem egy képes szótárat, amely másfél évvel ezelőttig a polcon pihent arra várva, hogy valaki fellapozza végre. De erről majd később. A nyelvtanulás iránti szeretetem odáig fajult, hogy elhatároztam: angolt szeretnék tanulni az egyetemen. Hát így is történt.

Ezzel a német szép lassan kezdett elfelejtődni, az angol azonban egyre könnyebb és könnyebb lett. Amellett, hogy az egyetemi évek biztos alapokat adtak az angoltudásomnak, a nyelvtanulás és a nyelvtanítás számos más aspektusával is megismertettek. Utóbbival sosem voltam elégedett. Szerintem mindenki belátja, hogy nagyon ritka a motivált és jó nyelvtanár. Ez lehet az oka annak, hogy hasonlóan kevés a motivált és jó diák, illetve, hogy annak ellenére, hogy a magyar diákok dupla annyi időt töltenek tantermen belüli nyelvtanulással, mint a svédek, a tudásuk mégis feleakkora. Annyi biztos, hogy az iskolai nyelvoktatás közel sem elég arra, hogy egy nyelvet használható módon elsajátítsunk.

De akkor mit tegyünk?

Nem hiszem, hogy létezik bevált recept, semmi nincs kőbe vésve, mindenki más, mindenkinél másképp működik. Nekem az angolban rengeteget segített egy brit fiúbanda iránti kamaszkori rajongás, amely arra késztetett, hogy egy weboldal keretein belül megosszam a magyar rajongókkal a fiúkról szóló legújabb híreket és pletykákat. Persze nem angolul. Rengeteget „kellett” fordítanom, interjúkat néznem/hallgatnom, hogy naprakész információkkal tudjak szolgálni. Nem volt kötelesség, azért csináltam, mert szerettem és kíváncsi voltam rájuk. A kezdeti próbálkozások persze nagyon gyengécskére sikerültek, de ez nem tartott vissza. Végül azon kaptam magam, hogy egész könyveket olvasok angolul anélkül, hogy jóformán akár egyszer is leültem volna az angolórámra tanulni (magolni). 

Recept ugyan nincs, de egy nagyon fontos adalék mégiscsak van: a motiváció. A legjobb, ha ez a motiváció belülről fakad, nem pedig valami külső tényező hozza létre. Ne az legyen a motiváció, hogy a diploma megszerzésének feltétele a nyelvvizsga, hanem - hogy egyik professzoromat idézzem - a nyelv tanulása a tanulás kedvéért. Nehéz ezt megtalálni, és szerintem a nyelvtanulás majdhogynem olyan, mint a matematika: úgy születünk, hogy szeretjük, vagy gyűlöljük. Az iskolai keretek között történő nyelvtanulás legtöbbször nem motiváló, de ezen otthon változtathatunk. Gondoljunk csak például arra, mennyi nagyszerű könyv érhető el angolul, amelyek nincsenek magyarra fordítva. (Mindjárt itt is egy remek kis könyvajánló blog.) Vagy mennyi film van, amelyet csak felirattal tudunk megnézni, és közben arról panaszkodunk, hogy a felirat olvasása miatt lemaradunk a történésekről. Már csak ezért is érdemes megtanulni egy nyelvet. A lehetőségek végtelen tárházát nyitja meg előttünk.

Eredetileg nem volt tervben, hogy ilyen hosszú „lelkesítő beszédet” írok, de valahogy elszaladtak velem a billentyűk.

Tehát a mondandóm és a blogom lényege: miután az angol iránti szenvedélyem valamelyest enyhült, másfél évvel ezelőtt – a legelfoglaltabb, legnehezebb időszakomban (mikor máskor?! :) ) végre eleget tehettem régi vágyamnak, és elkezdhettem spanyolul tanulni. Azt kell, hogy mondjam: végérvényesen beleszerettem (és ezzel valószínűleg őrületbe kergetem a környezetemet). Csakhogy most nincs zenekar, amely fordításra sarkallna. Most „csak” könyvek, filmek, zenék és cikkek vannak, amelyekből tanulhatok, anélkül, hogy ez teherré válna.

És a lényeg lényege…

Ez a blog azért jött létre, hogy megosszak mindent, ami a spanyol nyelvvel kapcsolatos: gondolatokat, zenéket, cikkek és dalszövegek fordításait, filmeket, könyveket, egy szóval mindent. Ennek célja elsősorban önmagam ösztönzése, de ha véletlenül valaki erre jár, talán talál majd valami érdekeset.

És még egy gondolat a címről…

Tudom, elég furcsa, és esküszöm, olyan szimpla címet akartam adni, mint a „meencantaelespañol” (szeretem a spanyolt), de ez már foglalt volt, és sajnos a kreativitásomnak vannak korlátai, ezért egy nálamnál sokkal kreatívabb emberhez fordultam. A címért nagy köszönet Abstractelfnek, az előbb említett blog írójának, akitől az ötlet második fele származik.

Miért ez?

A spanyoltudásom valamikor réges-régen a corazónnal (szív) kezdődött, amely nagyjából minden dalszöveg alapja. A rascacielos (felhőkarcoló) pedig az első érdemleges szó volt, amelyet megtanultam spanyolul Demi Lovatonak köszönhetően. A címadás után elgondolkodtam, milyen találó is ez a metafora: a szívem felhőkarcolója. Ez volna a spanyol nyelv számomra. A nyelv, amely kiemelkedik a többi közül a szívemben, és amelyet ugyanúgy biztos alapokra kell helyezni és lassacskán felépíteni, hogy képes legyen a magasba törni.

Nos, ezután a mély irodalmi eszmefuttatás után végre befejezem a mondandómat. Külön gratuláció és köszönet annak, aki eljutott idáig az olvasásban. :)

A címadó dallal búcsúzom: